Bemutatkozás

Cég bemutatkozó

Cégünk 2018-ban, egy korábban sikeresen működő vagyonvédelmi kft. tulajdonosi hátterében történt változást követő átalakulás után szerveződött újjá. Ennek értelmében nem csak a cég nevében, ha nem az ügyvezetés tekintetében is megváltozott, megerősödött.

Feladataink során elsősorban kiváló szakmai referenciával (Terrorelhárítás) rendelkező kollegáink alkalmazásával profi személyvédelemre, VIP kísérésre, valamint élőerős őrzésre, biztonságtechnikai rendszerek felmérésére, kiépítésére, biztonsági szaktanácsadásra, és nemzetközi sportrendezvények helyszíni biztosításának megszervezésére, koordinálására koncentrál.

Bár a jelenlegi vagyonvédelmi piac telített, ennek ellenére tisztában vagyunk cégünk képességeivel, profi szakmai hátterével, mely nem csak a korrektségében, ha nem a nívós kitűnő minőségű feladat végrehajtásban is jeleskedik.

Társaságunk célja a teljes körű vevői megelégedettség elérése, ennek tükrében nagyon nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink kiválogatására (kizárólag speciális rendőri-katonai múlt), megfelelő szakmai felkészítésére (profi személyvédelmi képzések, taktikai lövészet, speciális gépjárművezetői tréningek, harctéri medic képzések), szűrésére, így biztosítva a megrendelő számára a kellően motivált, fizikai és pszichikai képességeivel maximálisan tudatában lévő kiképzett biztonsági tisztet, és vagyonőrt.

Cégünk mottója: „nem tudtuk, hogy lehetetlen, tehát megcsináltuk…”

Remélem cégünk elnyeri tetszését, kérdésével forduljon hozzánk bizalommal…

Murányi László Flórián

ügyvezető

Szolgáltatásaink

– professzionális személyvédelem,

– VIP kísérés,

– delegációk biztosítása,

– biztonsági tanácsadás,

– oktatás, képzések szervezése (lövészet, intézkedés taktika

– teljeskörű biztonsági audit,

– biztonságtechnikai rendszerek felmérése, kiépítése,

– előerős őrzés,

– nemzetközi sportrendezvények biztosítása, koordinálása

– adatvédelem

Referenciák

  • Magyar Kajak-Kenu Szüvetség (2021.évi SUP Világbajnokság Balatonfüred) biztonsági feladatainak előkészítése, szervezése, irányítása, Szb munkájának elősegítése kapcsolattartás és együttműködés az VMRFK, a Katasztrófavédelem, a Vizirendészet, valamint az Országos Mentőszolgálat kirendeltségének vezetőivel, munkatársaival
  • Ripost Média,
  • Magyar Kajak-Kenu Szövetség (2019.évi Kajak- Kenu Világbajnokság biztonsági feladatainak előkészítése, szervezése, irányítása, Szb munkájának elősegítése, kapcsolattartás es együttműködés az MRFK, a Katasztrófavédelem, valamint Országos Mentőszolgálat kirendeltségének vezetőivel, munkatársaival)
  • Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Együttműködő partnereink

– ERANDO Biztonságtechnikai Kft.,

– Secu-Alarm Kft.,

– Patrol Group Kft.,

– IterTransSec Kft.,

– Radiorent Plus Kft.,

– Pro Complex Security Kft.,

– Expect Adjusment Service Zrt.,

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás